A csaknem 2 milliárd forintos, uniós támogatású beruházás kivitelezői szerződését hétfőn írták alá Fonyódon.

Egy húszéves szennyvíztisztító telep kapacitását növeli és korszerűsíti, továbbá a Fonyódtól Balatonszentgyörgyig terjedő kéthelyi térség szennyvízelvezetését és tisztítását oldja meg az a közel 2 milliárd forintos, uniós támogatású beruházás, amelynek kivitelezői szerződését hétfőn írták alá Fonyódon.

Hídvégi József (Fidesz-KDNP), Fonyód polgármestere, valamint a dél-balatoni szennyvízelvezetés és tisztítás megvalósítását célzó önkormányzati társulás vezetője az eseményen elmondta, 2005-ben indult az a Balaton védelmét is szolgáló gigaprojekt, amely végül öt agglomerációra osztva valósulhat meg, ennek negyedik része a kéthelyi központú beruházás. Móring József Attila (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy egy kéttucatnyi települést érintő, hosszú évekig elakadt programot kellett feléleszteni két évvel ezelőtt. A beruházás engedélyeztetése különösen nehéz volt, mivel a párhuzamos nyomócsőépítés Natura 2000-es területet érint.

"Meg kellett győzni a környezetvédőket, hogy a nünükék biztonságánál fontosabb emberi érdekekről van szó" - idézte fel. Hozzátette, a kérdés azért is fontos a kiemelt üdülőövezetben, mert ahol nincs kiépítve a megfelelő csatornázottság, ott megáll a fejlődés, hiszen nem adhatnak ki építési engedélyt. A közbeszerzési eljárásban kiválasztott Strabag-MML Kft.-nek 20 hónap áll a rendelkezésére, hogy a vállalt munkát elvégezze. A projekt során egyebek mellett megvalósul a kéthelyi szennyvíztisztító telep kapacitásbővítése és hatásfokjavítása, valamint Balatonkeresztúr és Kéthely között párhuzamos nyomócsövet fektetnek le mintegy 4 kilométer hosszan.

A polgármester az MTI-nek elmondta: kezdetben a beruházás összegének 75 százaléka származott támogatásból, majd az érintett önkormányzatok további segítséget kaptak az önerő előteremtéséhez, így most a költségeknek csak az 5 százalékát kell biztosítaniuk. Várhatóan ennek előteremtéséhez is segítséget nyújt majd a kormány, mint ahogy már egy hasonló projekt esetében megtette, így a helyi remények szerint 100 százalékos támogatottsággal valósulhat meg a közel egy évtizede elindított projekt.

Címkék: kéthely, szennyvíz, fejlesztés, gazdaság