A most induló vállalkozásoknak viszont a bejegyzést követő öt napon belül kell megfizetniük a szintén ötezer forintos regisztrációs díjat. Ez két éve kötelező. Azóta országszerte több tízezer, Somogyban viszont mindössze néhány száz vállalkozással szemben kérte a kamara a díjak adóhatósági behajtását. Az érdekvédők szerint sok cég azért nem fizet, mert már nem is létezik.

- Mi ezzel együtt tisztítjuk is a gazdaságot, mert kiválogatjuk azokat, akik nem léteznek. És akik nem léteznek, aminek bizonyítéka, hogy nem tudja befizetni ezt az egyébként szerény összeget azoknál kezdeményezzük a cégnek a felszámolását, a cégnek a megszűntetését - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Címkék: kamarai, skik, 2014, díj, gazdaság