Az elmúlt évben csak Somogyban több mint 1300 céget számoltak fel. Legtöbbjük a körbetartozások miatt dobja be a törülközöt. Az egyik kaposvári kivitelező vállalkozás vezetője korábban a Kapospontnak elmondta, a felszólítások ellenére sem jelentkeznek azok a cégek, amelyek tartoznak neki.

- Azért van ennyi csődbe ment vállalkozás, mert a fővállalkozók, a beruházó cégek bedöntik a cégeiket és amikor a projekt befejeződik már nincs a cég, vagy feszámolás alatt van - Járfás Rózsa ügyvezető, Kőért Kft.

Több tíz milliárd forintra tehető a körbetartozások értréke Somogyban. Egy új testület segíthet felgyorsítani a tartozások nyomán indított pereket. A Teljesítésigazolási Szakértői Szerv szakvéleménye irányadó a bíróságnak. Ennek ismeretében sokszor már nem is érdemes perre menni, mert ha megegyeznek, az megkíméli a költségektől a feleket.

- Ez a szakvélemény gyakorlatilag inspirálja a feleket arra, hogy teljesítsenek peren kívül, és ezzel gyorsabban hozzájut a követeléséhez az, aki érintett ebben, mondjuk egy alvállalkozó, vagy a kivitelező a megrendelőtől - Csapláros Imre, jogtanácsos.

Somogyban bevált az új rendszer. A bíróságok gyorsított eljárásban kezelik az ilyen ügyeket, így már megszületett az első ítélet is, ami alapján a pénzéhez jutott egy vállalkozó.  

- Szeptember derekán volt az első ilyen megbízásunk, és ha jól tudjuk, néhány nappal ezelőtt bírósági ítélet született, amelynek eredményeképpen a kérelemző megkapta a pénzének 90%-át - Wágner Endre, a TSZSZ tagja.

A kamaránál arra biztatják az építőipari vállalkozókat, hogy minél előbb forduljanak a Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez, ha tartoznak nekik.

Címkék: megakadályozása, tartozások, lánc, szervezet, 2013, gazdaság