magyar élelmiszer


Szeptember 1-jétől szigorúan szabályozzák, hogy mi nevezhető magyar terméknek, mondta el Gyaraky Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Főosztály vezetője a Kossuth Rádió műsorában.

„Amennyiben valaki a magyar termék, vagy annak megfelelő szinonim szavakat akar használni a termék jelölésében, kénytelen lesz tudomásul venni, hogy 100 százalékban magyar alapanyagot kell felhasználni ehhez” – magyarázta a főosztályvezető szombaton a Krónikában.

A rendelet szerint hazai termék csak az lehet, amelyik legalább felerészben magyar alapanyagokat tartalmaz. A hazai feldolgozású termék pedig az, amelyik importalapanyagokból itthon készül.

Az egyik legnagyobb hazai élelmiszerlánc kommunikációs igazgatója szerint nemcsak a gyártókat és a kereskedőket, hanem a fogyasztókat is segíti. Fodor Attila azt mondta, korábban a vásárlók a termékmegjelölés miatt többször reklamáltak.

„A panaszok főként akkor érkeztek, amikor a termék csomagolásán megjelent a trikolor, a leírásnál pedig ott volt, hogy másik országból származó összetevőket tartalmaz” – fogalmazott a Kossuth Rádióban.

A szakemberek bíznak abban is, hogy a türelmi idő lejárta után visszaszorulnak a magyar termékekkel kapcsolatos szándékos visszaélések

Címkék: hogy, szabályozzák, lehet, termék, magyar, gazdaság