A trafikokban a cigaretta mellett az élvezeti cikkek teljes köre árusítható, ami a többi bolt számára újabb veszteség forrása, ez az új trafikrendszer súlyos hibája. A szervezet szerint a kistelepülések boltjai, és általában a kis élelmiszerüzletek kerülnek a legnehezebb helyzetbe.

A szövetség kitért arra is: a trafikpályázati rendszer nem szabályozza a dohányboltok elhelyezkedését. A koncessziónyertesek egy része a trafik helyéül egy régi árusítóhely, élelmiszerüzlet szomszédságát választotta, ami lehet saját élelmiszerboltja is. Ezzel kettészakadt a kereskedők tábora, a trafikos árusítóhelyek jelentős versenyelőnyhöz jutnak.

Az új trafikrendszer ötezer új értékesítőhely belépését jelenti az egyébként is nehézségekkel küszködő fogyasztásicikk-piacon. Az OKSZ szerint már megfigyelhető az is, hogy a koncessziónyertesek szereznek trafikjuk szomszédságában üzlethelyiséget, ahol feltehetően élelmiszerboltot nyitnak. Végül ötezer trafik helyett rövidesen ötezer szatócsüzlet lesz - fogalmaz közleményében a szövetség.

A szervezet felhívja a figyelmet arra is: a jogszabályok szerint az élelmiszerek árusításához megfelelő szakképesítés szükséges, és kérdéses, hogy ezzel minden trafikos eladó rendelkezik-e.

Címkék: boltok, kis, bezár, vége, trafik, gazdaság