Pro és kontra

Arra, hogy a Balatonban élő, nem őshonos busaállomány túszaporodott és gyéríteni kell, a hálóval és a horoggal dolgozók egyformán bólogatnak. Ezen kívül talán még a kormoránok okozta kártételek témakörében közös a nevező.

A horgászok leginkább a természetes vízi halászat teljes betiltásával lennének elégedettek. Ők ugyanis azt mondják, hogy a halászok hálói korra, fajra és ívási időszakra úgyszólván tekintet nélkül ejtik rabul a pikkelyeseket, ők viszont szigorú feltételek mellett, nagyságrendekkel kevesebb halat zsákmányolnak, így ők fenntartják a vizek ökológiai egyensúlyát, míg a halászok nem. Arról nem is beszélve - teszik hozzá, hogy a nagyjából 300 ezres hazai horgászközösség egy-egy pecatúra ideje alatt mennyit költ az adott településen, illetve annak környékén.

A hálóvetők felelős hal- és tógazdálkodásról beszélnek (például mesterséges megtermékenyítéssel szaporítanak csukát) és az is igaz, hogy a gyakorta hatalmas pusztításokkal munkálkodó rapsicbandák garázdálkodása nekik is sok gondot okoz. (Orvhalászokról, orvhorgászokról itt és itt olvashat.)

A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója úgy véli: például a balaton 61 ezer hektáros vízén kevés a horgászok jóindulata a halállományok szabályozásához. Ráadásul, mondja Füstös Gábor, azzal, hogy  a pecások szelektálnak a halfajok között, tulajdonképpen a természetes kiválasztódásba avatkoznak bele.

Paragrafusok

A horgászat és a halászat újraszabályozása Magyarországon és az Európai Unióban is régóta napirendi téma már. Hazánkban új halgazdálkodási törvény készül, az uniós irányelveket pedig a brüsszeli dontéshozók igyekeznek megreformálni.

Az édesvízi halászatra kontinens szerte egymilliárd eurós pályázati pénz jut a közös költségvetésből. Az uniós kalapból honi fejlesztésekre is jut majd.

Az Országgyűlés sport- és turizmusbizottság egy Parlamenti nyílt napot szervezet, mert kíváncsi volt az érintettek véleményére.

Magyarország ne legyen a rapsicok paradicsoma!

A közismerten szenvedélyes horgász államfő, Áder János szerint a szabályozás során különös hangsúlyt kell fordítani arra, hogy a rendelkezések világosak legyenek, a mostaninál jóval szigorúbb ellenőrzés valósuljon meg és drákói szankciók sújtsák  a törvénysértőket.

A köztársasági elnök egy tiszai horgász hozzá küldött leveléből idézett, aki - a többi között - arról is írt, hogy az illegális horgászok, halászok büntetéseknek visszatartó erejűnek kellene lennie, és szigorúbb ellenőrzést tartana szükségesnek.

Szemléletváltás és iránymutatás

Bánki Erik európai parlamenti képviselő beszámolt arról, hogy az Európai Parlament napirendjén van a halászati reform. Az új halászati irányelvek Magyarország számára kedvezőek lehetnek, mert többek között felértékelődnek az édesvizek, és szigorú korlátok közé szorítják a halászatot és horgászatot.

Szalay Ferenc levezető elnök, a sport- és turizmusbizottság tagja kiemelte: fontos, hogy a parlament elé kerülő új törvénytervezet a horgászok és a halászok érdekeit egyaránt képviselje, és elősegítse a két terület együttműködését.

Bardócz Tamás, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) halászati osztályvezetője a készülő halgazdálkodásról és halvédelemről szóló törvényjavaslatot bemutatva hangsúlyozta, hogy már a dokumentum elnevezése is szemléletváltást jelent a mostani szabályozáshoz képest, mivel gazdálkodási rendszer kialakításához járul hozzá.

Alapelvek

A készülő jogszabály alapelveket határoz meg, amelyek védik az élőhelyeket, a halakat - mutatott rá az osztályvezető, kiemelve, hogy a természetvédelem és a vízterület-tulajdonos érdekei között egyensúlyt kívánnak teremteni.

A halállomány növelésének szempontjait figyelembe véve a jogszabályban megteremtik a speciális halászati tilalom elrendelésének lehetőségét, az élőhelyek fokozott védelmére pedig tágabb teret adnak - mondta Bardócz Tamás.

A halőrzés és hatósági munka javítása érdekében beépítik az elkobzás lehetőségét, továbbá szélesítik a legális halhoz jutást módját. Az illegális halkereskedelem visszaszorítása végett, a többi között, bevezetik a fogási tanúsítványt, amely az árút végigkíséri, és a fogyasztói tájékoztatás része lesz - mondta VM osztályvezetője.

forrás: MTI

Címkék: halász, orv, törvény, hal, horgász, rapsic, gazdaság