A természetvédők szerint az állatok mozgását zavarná az út kiépítése. Az önkormányzat fellebbez a határozat ellen.

„Biztos, hogy nem a józan ész van itt a döntés hátterében.” Szántód polgármestere felháborodottan mutatja a több százezer forintért elkészíttetett tervet, amellyel elnyerték a kerékpárút megépítéséhez szükséges 120 millió forint pályázati pénzt. Egy meglévő földutat alakítanának át 1,1 km hosszan, a nádassal benőtt Natura 2000-es területen keresztül.

„Tervezés előtt a megfelelő hatósággal egyeztettük, az útmutatásaik alapján készültek el a tervek, ezért érthetetlen számunkra, hogy miért nem kaptunk végül is megvalósítási engedélyt – nyilatkozta a polgármester. – Ötvenezer kerékpáros közlekedik évente a kompokon, óriási szükség lenne ennek az útnak az átalakítására” – tette hozzá Vízvári Attila.

A kerékpárút a szántódi kompkikötőt kötné össze a környék egyik legfontosabb turistalátványosságával, a szántódpusztai Európa Nostra-díjas majorsági műemlékegyüttessel.

– Sok rajongója van a kerékpárnak, és ők, ugye, természetbarátok, és Szántódpuszta pedig tulajdonképpen olyan helyen fekszik, egy nagyon szép zöldövezetben, és ellátogatnának hozzánk egyre többen a másik partról is – mondta, Kovács Szilvia a Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ vezetője.

A kerékpárút alatt 20 méterenként alakítanának ki átjárókat a békáknak, a zöldhatóság mégsem adta meg az építési engedélyt. A Dél-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a még folyamatban lévő eljárásra hivatkozva nem nyilatkozott. A szántódi önkormányzat fellebbezett a határozat ellen, és most az országos főfelügyelőség döntésére vár.

Forrás: Hír TV


Címkék: fellebbeznek, balatoni, kerékpárút, elmarad, fejlesztés, gazdaság