Céljuk ugyanis az, hogy megmaradjon a gyár. Az önkormányzati kétmilliárdos segítségnek pedig az egyik feltétele éppen az, hogy a beszállítók is részesedést szerezzenek a Kométában. A másik feltételt a vállalatnak kellene teljesíteni. Ők azonban még nem nyilatkoztak arról, hogy képesek-e erre ...

Folyamatosan érkezett az alapanyag a kaposvári húsüzembe, azonban az utóbbi időszakban, többször is előfordult, hogy a Kométa nem tudta kifizetni a beszállítókat. Több cégnek is tartoznak emiatt, az egyiknek száz milliókkal. A Ka-Tész Szövetkezet elnöke azt mondja: ők segítenek az üzemnek. Berek Péter szerint más út nem is áll előttünk, minthogy a követelésük megtérülése érdekében felvállalják azt, amit elvárnak tőlünk. Így, várhatóan a követelésállományunkból mintegy 40 millió forintnyi összeggel, a részvényvásárlással, a tőkeemeléshez fognak hozzájárulni.

Csak ez a beszállító 100 családnak ad megélhetést. A Kométa összesen 900-nak. A dolgozók ezért is örülnek annak, hogy a város és a beszállítók is áldozatkészek. Azt mondják: örülnek az elszántságnak, a kitartásnak és a polgárok támogatásának; sokuk szerint egy új korszak, egy újabb fejlődési szakasz előtt áll az üzem.

Az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetségének elnöke viszont úgy véli, hogy az ágazat megmentéséért, az egyedi megoldásokon túl, jelentős kormányzati intézkedések is kellenének. Szerinte az egész ágazat válságban van, ráadásul a piac is rendkívül zavart és kiszámíthatatlan. Éder Tamás évek óta azt szorgalmazza, hogy a magyarországi élelmiszer- és a hústermékek áfáját az uniós átlag szintjére csökkentse a kabinet.

A tervezett, kétmilliárdos segítséget sem tekintheti azonban még biztosnak a kaposvári húsüzem. A közgyűlés ugyanis feltételül szabta azt is, hogy a Kométa saját erőből egy-, banki segítségből pedig másik kétmilliárd forinttal emelje tőkéjét. Arról, hogy ezt teljesíteni tudja-e a cég, egyelőre nem nyilatkoznak a vezetők.

Címkék: kérdőjel, részesedés, beszállító, kométa, szita, gazdaság