A diákok 61 százaléka szerint a végtörlesztés sok kárt okozott az országnak és csak a gazdagoknak segít. Mindössze azonban csak 26 százalékuk tudja, hogy pontosan mi az. Ez derült ki abból a tesztből, amelyet több mint 10 ezer tanuló töltött ki az országban. A diákok pénzügyi ismereteire volt kíváncsi az Econventio Egyesület. A résztvevő 11 somogyi iskola tanulóinak is bőven volt pénzügyi hiányossága, de az országos átlaghoz képest jobban x-eltek.

- Nagy öröm, hogy az általuk elért eredmény jóval az országos felett van, az országos átlag egy 100-as skálán 45 pont volt. Somogy megye, Kaposvár pedig 49-50 pont - mondta az Econventio Közhasznú Egyesület elnöke, Sápi Ákos.

Az államadossággal kapcsolatos kérdéseknél jelentkeztek a legnagyobb hiányosságok. A diákok 24 százaléka tudta csak mennyi az egy főre jutó államadósság. Érdekesség, hogy a pénzügyi, gazdasági szakiskolák diákjai sem teljesítettek jobban, mint egy hétköznapi iskolában.

- Az egyik csoport 45, a másik 48%-os eredményt ért el. Ez arra utal a megszerzett tudásukat nem tudják átültetni a gyakorlati életbe - értékelt az SZTE Gazdaságtudományi Karának docense, Kovács Péter.

A diákok 64 százaléka tartotta fontosnak, hogy félretegyen, ha megkapja fizetését. Jövőbeli tanulmányaikat pedig szülői segítséggel tudják leginább elképzelni.

Az oktatási tárca szerint jövőre plusz, vagy önálló tantárgyként kellene oktatni az iskolákban a pénzügyi ismereteket. 2013 szeptemberétől, az új Nemzeti Alaptanterv életbelépésétől több óra tananyagába beépítenék ezeket az ismereteket.

Címkék: econventio, alaptanterv, nat, diák, gazdaság