Ez azonban nem vonatkozik azokra, akik most év végéig újrakötik szerződésüket.

5-10 százalékkal csökkennek az árak, nem lesz nagy biztosító váltás. Nem lesznek drasztikus díjak, 500 Ft-ért nem fognak átmenni máshova.

Ez az egyik kaposvári alkusz biztosítási cég előrejelzése. Kedden két napilapban jelent meg a Magyar Biztosítók Szövetségének tájékoztatása a jövő évi díjakról.
Lényeges változás, hogy ha valakinek díj nemfizetés miatt felmondják a szerződését, akkor az újrakötéskor a fedezetlenségi díjat, a türelmi időre járó díjat és az év hátralévő részére esedékes díjat egyszerre, egy összegben meg kell fizetnie.

- Akár többszázezer forintot is kitehet, ha mondjuk az ügyfél egy évet nem fizet - mondta a Somogy Bróker Biztosítási Alkusz Kft. ügyvezetője, Tobak Ferenc.

Várhatóan az idei kampányban is a legolcsóbb ajánlatot választják az autósok.

- Én is váltani fogok, ha olyan lesz, egyértelmű, minél olcsóbbat szeretnék én is - mondta Szabóné Lukács Tünde.

Évről évre egyre kevesebben tesznek hasonlóan. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint 2009-ben másfél millióan, 2010-ben 1,3 millióan, 2011-ben pedig egymillióan váltottak biztosítót.

- Én reálisnak tartom az árat, amit kellett fizetni, de most még jobb, hogy kevesebbet kell - mondta Matucza Istvánné.

Pedig az alkuszok adatai szerint akár több tízezer forintos különbség is lehet a biztosítók ajánlatai között. Jövőre egy vidéki kétgyerekes 45 éves férfi 104 lóerős autójára a legolcsóbban 15 ezer forintért köthet biztosítást, a legdrágábban pedig csaknem 54 ezer forintért.

Továbbra is jól járnak majd azok, akik szerződéseiket az interneten keresztül kötik. Van olyan biztosító például, amely akár 50 százalékos kedvezményt is nyújt azoknak, akik online szerződnek velük.

Címkék: interneten keresztül, biztosítók, kötelező felelősség gépjármű biztosítás, autósok, szerződés, gazdaság