Az aszályos időjárás miatt szinte minden alapvető élelmiszer ára több lesz a következő hónapokban. Szakemberek ezért is sürgetik az ÁFA csökkentését, félő ugyanis, hogy még az alapélelmiszerekből is kevesebb fogy majd.

Már most, az áremelés előtt is csak inkább nézelődnek a vásárlók az üzletekben. Csak a legszükségesebbeket veszik meg.

Mindenkinek bele kell néznie a pénztárcájába, a kiadásokat, hogy mire kénytelen elkölteni a pénzt. De a legtöbb alapevő élelmiszer cikk amiket az embereknek sajnos muszáj megvenni - mondta Balogh József.

Egyes helyeken az egykilós kenyér már most 25 forinttal drágább, mint egy héttel korábban. Az elmúlt egy hónapban ugyanis 22-25 forintot emelkedett a liszt ára. A legtöbb pékségben szeptemberben emelnek, fokozatosan.  


Abban az esetben lehet további áremelkedésre számítani, amennyiben az alapanyagok ára ismét emelkedni fog. Úgy gondolom, hogy el kell, hogy mondjam, hogy megkaptuk a jelzéseket a malmoktól arra vonatkozóan, hogy szeptemberben ismét lisztár emelés várható - tájékoztatott a Magyar Pékszövetség elnöke, Septe József.

Az aszály miatti megemelkedett gabonaárak a csirke és a sertés valamint a húskészítmények drágulását eredményezi.

A húspiac fokozatosan követi az árakat és nem kizárt a 10-20%-os emelkedés sem - árulta el a Kométa 99 Zrt. ügyvezető igazgató-helyettese, Hollósy Tibor.

A tojás és a tej ára is emelkedni fog. Szakemberek szerint egy-egy nagybevásárlás végén akár több ezer forinttal is többet hagyhatunk a kasszánál.

Több szervezet ezért azt sürgeti, hogy a kormány csökkentse az alapvető élelmiszerek ÁFÁ-ját.

Az, tény, hogy mindenki attól tart, ha a teljes önköltség megjelenik a fogyasztói árakban akkor annak bizony a mai nem túl kedvező jövedelmi helyzetben lévő fogyasztók részéről olyan válaszok lesznek amelyek érdemi forgalomcsökkenést eredményez - mondta a KaposPontnak az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke, Éder Tamás.

A gyártók ezért egyelőre csak fokozatosan emelnének az árakon. Tartalékok híján azonban sokáig nem tudják lenyelni a veszteséget.

Címkék: kenyér, hús, bolt, élelmiszer, drágul, gazdaság