Rábafüzestől Veszprémen át Szolnokig haladna az M8-as, a 86-osból autóút lenne. 15 éves tervről van szó.

A kormány pénteken nyújtotta be a terveket az országgyűlésnek, ezzel aktualizálnák a 2003-ban elfogadott autópálya-koncepciót – írja a hvg.hu. Az elképzelések hosszú távra szólnak, 15-30 év is kellene, amíg megvalósulnak. De van egy konkrétabb koncepció, aminek a befejezésére 15 évet szánnának.

Néhány napja írtuk a 86-os főút helyzete kapcsán, hogy az ország közúthálózata olyan, mint egy pókháló, aminek Budapest a központja. Az új terv részben ezt akarja megváltoztatni, hiszen a tervezett M8-as is, és az autóutak is a fővárostól távolabbi térségeket kötnék össze.

A törvényjavaslat annyiban is érdekes, hogy a következő 15 évben csak a tervben szereplő autópályákat, autóutakat lehetne megépíteni, egyéb útfejlesztésekbe nem vághatnának bele ötletszerűen.

Térségünket két fontos út érinti közvetlenül, pozitív, hogy mindkettő benne van a tervekben. A néhány szakaszon már felújított, és négysávosra bővített 8-as főutat autópályává akarják fejleszteni. Az osztrák határtól, azaz Rábafüzestől Veszprémen át Dunaújvárosig, majd Szolnokig vezetne, ahonnan későbbi időszakban építenék tovább a román határig.

A 86-os főút autóút maradna, de 2x2 sávosra bővítve. Győrtől Szombathelyig maradna a jelenlegi nyomvonal, ám Szombathelytől délre az M9-es koncepciója szerint Vasváron át Zalaegerszeg, Nagykanizsa, majd Kaposvár irányába haladna, 15 éven belül Bonyhádig lenne készen. Úgy tűnik tehát, hogy végül mégis a zalai lobbi lett az erősebb az M9-es nyomvonaláról folyó vitában.

A tervek tehát készen vannak, a törvényjavaslat azonban nem tartalmaz ütemtervet, és pénzügyi forrásokat sem. Utóbbi több szempontból is kétséges. Egyrészt az ország gazdasági helyzete miatt, másrészt azért, mert uniós forrásokra sem nagyon lehet számtani. Az EU a jelenlegi hétéves költségvetési ciklusában sem nyújtott komolyabb támogatást a közútépítésekhez, inkább a közösségi közlekedést preferálják, aminek a legjobb bizonyítékait a GySEV nyugat-dunántúli fejlesztései nyújtják.

Nagyon valószínű, hogy az EU következő, 2014-ben kezdődő költségvetési ciklusa sem lesz adakozó a közútfejlesztések irányába. Így az országgyűlés elé került törvényjavaslat sem tekinthető építési tervnek, inkább kizárásos koncepciónak. Vagyis úgy kell érteni, hogy csak a térképen szereplő utak épülnek meg, ha lesz rájuk pénz.

A törvényjavaslatról még nem szavazott a országgyűlés. Itt az ideje, hogy a megye országgyűlési képviselői latba vessék lobbiképességüket annak érdekében, hogy a számunkra legfontosabb két út ne kerüljön ki a koncepcióból.

Címkék: terv, kormány, autópálya, gazdaság, Kaposvár