Ma utoljára aratnak kukoricát a mezőcsokonyai határban. A 280 hektáron gazdálkodó Szabó Tibor évtizedek óta mezőgazdasággal foglalkozik. Reménykedett, hogy idén jobb évet zár, de még az átlagosat sem érte el. "Az ide év sajnos nagyon aszályos évre sikeredett. A terméskiesésem kukoricából körül belül egyharmad rész, de ugyanez érzékelhető a napraforgóban és a búzában is" - mondta Szabó Tibor gazdálkodó.

Kombájn ürít

A magyar gazdakörök Somogy megyei elnöke szerint sok gazda jár hasonló cipőben. Az idei év a mezőgazdaságban nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. Elképzelhető, hogy a rossz termés kihat az élelmiszeriparra is. "Ha hozzávesszük a gázolaj árának a növekedését, ami a szállítást abszolút befolyásolja, a költségét befolyásolja, akkor elképzelhető, hogy emelkedni fognak az élelmiszerek árak, így a hús ára is" - mondta Szabó Tamás a MAGOSZ megyei elnöke.

A gazdák reménykednek abban, hogy jó áron tudják eladni terményeiket. Mivel kevés van belőle a felvásárlók magasabb árakra számíthatnak.

Címkék: aratás, drágul, kevés, tábla, kukorica, gazdaság