A tavalyi akcióban hasonló számú ellenőrzésnél, minden tizediknél találtak, összesen 24 esetben hiányosságot. Akkor 4.3 millió forint mulasztási bírságot róttak ki. A tavalyi évben éppen javuló tendenciát mutató adózói morál a tapasztalatok és a számok alapján is romlott. A fegyelmezetlenség indokolható azzal, hogy az idei vizsgálatokon ritkábban ellenőrzött helyeket kerestek fel a revizorok, továbbá a csökkenő keresletből adódó veszteségeik ellentételezése miatt nagyobb kockázatot vállalnak az adózók.

A Somogy Megyei Adóigazgatóság revizorai az akció keretében, az egész megyét érintően, összesen 210 revíziót folytattak le. Ellenőrizték az állandó, időszakos vásárokat, közterületi, alkalmi kitelepüléseket. Az ellenőrzött tevékenységi körök között szerepeltek a vendéglátó, kereskedő, szolgáltató, termékelőállító tevékenységet folytató vállalkozók, vállalkozások.

Apeh ellenőrzés, vásár


A 210 ellenőrzésből minden ötödiknél talált szabálytalanságot a nemzeti adó-és vámhivatal megyei igazgatósága. Összesen több mint 7.2 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki.

86 bizonylatadási ellenőrzést végeztek a revizorok és 25 esetben megállapítással zárult a vizsgálat. A vizsgált adózók közül tízen egyáltalán nem állítottak ki nyugtát. A mulasztási bírság 3.5 millió forintban realizálódott, továbbá a mulasztó alkalmazottak szankciója 120 ezer forint volt.

Az egyéb mulasztások között 5 alkalommal az adómemória kiíratását mulasztották el az adózók, 8 esetben pedig a szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartása volt hiányos.

A foglalkoztatotti ellenőrzéseknél 85 foglalkoztató 17 esetben követett el mulasztást, 14-en (!) bejelentés nélküli alkalmazottat foglalkoztattak, hárman pedig késtek a bejelentéssel. Ezen a jogcímen 3.5 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki. Három esetben 12 napra bezáratták az üzletet, négy szolgáltatónak pedig felfüggesztették a tevékenységét.

A vám szakterülettel együttműködve az adóhivatal a közúton is vizsgálódott. A vámosok a tachográf, veszélyes áru szállítására irányuló továbbá jövedéki ellenőrzéseket végeztek, az adóellenőrök pedig gépkocsivezető foglalkoztatásra nézve végezték feladatukat. Ezeknél az ellenőrzéseknél is sok hiányosságot tapasztaltak a revizorok.

Az akcióbana revizorokat atrocitás nem érte, viszonylagos nyugalommal viselték az adózók az ellenőrzéseket.

Egy esetben adószám nélkül adóköteles tevékenységet folytató adózó egy vásárban ruházati cikket árusított. Elmondása szerint megszűnt vállalkozása maradék készleteitől igyekezett csupán megszabadulni, az eset érdekességét az adja, hogy az adószáma hat éve, 2005. évben szűnt meg.



Címkék: húsvéti, adóhivatal, bírság, adó, ellenőrzés, gazdaság