A Videoton kaposvári gyárában is 10-ből 2 munkaerő válik be. Év elejétől mindenki köteles végzettségétől függetlenül elvállalni a felkínált munkát. Somogyban jelenleg több mint 26 ezren keresnek állást. Tavaly költözött a Raktár utcába a varroda, miután elárverezték korábbi épületüket. A válság miatt nehéz helyzetbe kerültek. Most rengeteg a megrendelésük, hetente 300 darab mentőmellényt varrnak. Jelenleg 12-en dolgoznak itt.

- Előtte munkanélküli voltam, úgy kerültem ide, és nem volt könnyű elhelyezkedni - mesélte Ács Ferencné.

Három varrónőt még fel tudnának venni. Addig a többiek dolgoznak naponta egy órával többet, hogy teljesítsék a megrendelést a svéd partnernek.

Régóta nem sikerül az állásokat betölteni hosszabb távra, pedig a tulajdonos többször is próbálkozott a munkaügyi központban is.

- A kifogás kifogás hátán, úgyhogy talán ha 2-3 ember eljött megpróbálni egyáltalán, hogy miről beszélünk, vagy mit kellene csinálni, mert munkának nincs becsülete, az biztos...- mondta Pappné Geiszt Margit varrodavezető.

A Videoton kaposvári gyárában is nehéz betölteni az állásokat, persze itt jóval több a jelentkező. Jelenleg 1300-an dolgoznak itt. 50-60 féle háztartási gépet gyártanak.

- Nekünk az tapasztalatunk, és ez különösen a betanított munkásokra a jellemző, hogyha meghirdetünk munkahelyeket, akkor 10 dolgozóból kb. 3-4 felel meg a követelményeinknek, miután felvesszük őket, akkor 2-3 marad meg - mondta Gerber András a Videoton elektro-Plast Kft. ügyvezető igazgatója.

Ez sok pénzébe és energiájába kerül a cégnek - tette hozzá az igazgató. A munkaügyi központ legfrissebb adatai szerint 2010 decemberében több mint 26 600-an kerestek munkát Somogyban. 4%-kal kevesebben, mint egy évvel korábban. 241 állás volt betöltetlen, hasonlóan, mint 2009 év végén.Idén januártól azok az álláskeresők, akik bérpótló juttatást kapnak, kötelesek az iskolai végzettségüktől és a szakképzettségüktől függetlenül minden munkát elvállalni. A törvény célja, hogy minél többen dolgozzanak. A cégek vezetői szerint azonban azt is ellenőrizni kellene, hogy az elvállalt munkakörben mennyi ideig maradnak.

Címkék: Gerber András, Videoton, munka, gazdaság