Talán a hétvégének, talán a nagyszámú vásárlónak, talán a figyelmetlenségnek, de az sem kizárt, hogy az adókikerülési szándéknak köszönhetően a közterületeken, kipakolásokon árusító ellenőrzött kereskedők/őstermelők egyike sem tett eleget nyugta kibocsátási kötelezettségének, azaz egyáltalán nem adott bizonylatot.

Esetükben nemcsak a nyugtaadásért felelős vállalkozó lesz bírságolva, hanem a nyugtaadást konkrétan elmulasztó alkalmazott is. Az egyik mulasztó vállalkozót alig négy nappal a szombati mulasztása előtt már „tetten érték” más megyében is, de úgy látszik, nem tanult az esetből.

Az ellenőrzött üzletekben viszont épp ellenkező a tapasztalat: a boltokban minden esetben szabályos nyugta került.  Tájékoztatott az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Dél-dunántúli Regionális Főigazgatóság Somogy Megyei Igazgatósága.

Címkék: virágárus, nyugta, APEH, Somogy megye, gazdaság