pénzek

2010. január 8-ától érhető el az adóhivatal honlapján a vagyonadó kalkulátor, amely segítséget jelenthet a vagyonadó bevallási illetve adófizetési kötelezettség meghatározásában.

 

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal honlapján és az Ügyfélkapun keresztül is elérhető 2010. január 8-ától a lakóingatlanok után fizetendő adó alapjának megállapításához - önkéntes döntés alapján - használható vagyonadó kalkulátor. A kalkulátor kizárólag arra szolgál, hogy az adózónak segítséget nyújtson az egyes nagy értékű vagyontárgyak adójáról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény szerinti lakóingatlanokat terhelő adó alapjának meghatározásához.

A kalkulátor két részből áll : a számított érték kalkulátorból, amely a bevallási kötelezettség megállapításában, és a becsült forgalmi érték kalkulátorból, amely az adófizetési kötelezettség meghatározásában nyújt segítséget.

A számított érték kalkulátor az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény mellékletének szempontrendszere alapján segít meghatározni az adóbevallási kötelezettséget.

A becsült forgalmi érték kalkulátor által megállapított érték nem feltétlenül azonos a tényleges forgalmi értékkel, mert lehetnek az ingatlannak olyan – a kalkulátor által figyelembe nem vett – sajátosságai is, amelyek a valós forgalmi értéket érdemben befolyásolják.

A becsült forgalmi érték kalkulátor működtetéséhez szükséges adatbázis kialakításához az állami adóhatóság 800 000 ingatlan forgalmi értékének adatait használta fel.

Az adóhivatal előreláthatólag a hét közepére átvezeti a vagyonadó-kalkulátoron az adatvédelmi biztos ajánlásait. A változtatások után a becsült forgalmi érték kalkulátorban csak akkor kell majd kitölteni a személyes adatokra vonatkozó részt (a nevet, az adószámot illetve adóazonosítót és az e-mail elérhetőséget), ha az érdeklődő menteni óhajtja a kalkulátor által meghatározott értéket. A szimpla böngészéshez tehát nem lesz szükség ezeknek az adatoknak a feltüntetésére, s azokat a továbbiakban sem naplózzák, azaz rögzítik az adóhatóságnál. További változás lesz, hogy amennyiben mentik az adatokat, a rendszer automatikusan ellenőrzi, hogy valódi adatokat adott-e meg a lekérdező. Azaz a megadott névhez tényleg az az adóazonosító tartozik-e, amit az erre szolgáló sorban beírtak. Így elkerülhető, hogy nem valódi adatokkal készülhessenek mentett adatállományok. Az ajánlásnak megfelelően nyilvános lesz a kalkulátor számítási módja is, vagyis az, hogy milyen szempontokat, hogyan vesz figyelembe a rendszer.

 

A kalkulátor működésével kapcsolatos részletes tudnivalókat, az adatvédelemmel kapcsolatos információkat a 34. számú (szintén az APEH honlapján megjelentetett) tájékoztató füzetből, és a kalkulátor ismertetőjéből tudhatják meg az adózók.

 

 

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Dél –dunántúli Regionális Igazgatóság

Címkék: vagyonadó, kalkulátor, APEH, gazdaság