A kaposvári modell alapján a kistelepüléseknél is bevezetné a helyi iparűzési adókedvezményeket a Somogy megyei önkormányzat - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Gelencsér Attila a közgyűlés elnöke. Az önkormányzatok bevételkiesését pedig a kistelepülések fejlesztési támogatása nevű alapból pótolnák.

Csaknem 65 kistelepülés polgármesterével egyeztetett a megyei közgyűlés elnöke csütörtök délelőtt a megyeházán. A megbeszélés szerint - a kaposvári modellhez hasonlóan - 2,5 millió forintos árbevétel alatt iparűzési adó mentességet illetve kedvezményt adnának a helyi vállalkozóknak. Mindezt azért, hogy életképesek maradjanak a vállalkozások.

Gelencsér Attila arról is beszélt, hogy soha ekkora nem volt a munkanélküliség a megyében. Több mint 26 ezer regisztrált munkanélküli és 30 ezer álláskereső van jelenleg. Az ő elhelyezkedésüket azzal is próbálják segíteni, hogy a megyei beruházások kivitelezéséhez somogyi vállalkozókat alkalmaznak.

KÖZLEMÉNY

Több mint ezer munkahelyet véd meg a megyei önkormányzat!

Bajban van az ország, bajban van a magyar gazdaság, bajban vannak a vállalkozások, a somogyi emberek és a családok.

2009 a somogyi emberek számára súlyos esztendő volt. 20 %-os munkanélküliségi ráta, közel 57 ezer álláskereső. A Somogy Megyei Önkormányzatnál a költségvetési hiány összege meghaladja a 3 milliárd forintot, melynek pótlására drasztikus kiadáscsökkentő intézkedéseket kell hozni az intézményeknél és az önkormányzati hivatalban egyaránt.

A bajokon csak úgy lehetünk úrrá, ha csökkentjük a vállalkozások terheit, ha több pénzt adunk az embereknek és az önkormányzatoknak. Csak ez lehet a kivezető út, ez az európai minta, az európai megoldás.

A Somogy Megyei Önkormányzat 2008-tól, 300 millió forintos kerettel biztosított Kistelepülési Fejlesztési Támogatást a rászoruló önkormányzatok részére.

Gelencsér Attila a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke egyeztetést folytatott a támogatásban részesülő önkormányzatok vezetőivel, mely során kérte: az önkormányzatok azoknak a vállalkozásoknak, melyek a vállalkozási szintű adóalapja nem haladja meg a 2,5 millió forintot, önkormányzati rendeletükben rögzítve biztosítsanak iparűzési adómentességet.

Számos somogyi kisvállalkozásnak, családi vállalkozásnak ez az egyetlen lehetősége az életben maradásra. 2009. évben 65 önkormányzat részére 81,3 millió forint összegben biztosított Kistelepülési Fejlesztési Támogatást a megyei önkormányzat. Az iparűzési adómentesség az érintett 65 településen 917 vállalkozás működését segítette volna.

2010-től a Somogy Megyei Önkormányzat, közgyűlési megerősítés esetén csak azoknak a településeknek folyósít a Kistelepülési Fejlesztési Támogatásból, melyek a 2,5 millió forintnyi adóalapot el nem érő helyi vállalkozások részére biztosítják az iparűzési adómentességet. 2010. január 25.-én a megyei önkormányzat újabb 24 település számára biztosít támogatást 33,5 millió forint értékben. Az iparűzési adómentesség az érintett 24 településen 335 vállalkozás működését segítené.

A mi számításunk szerint ezzel több, mint ezer munkahelyet tudunk megmenteni, azaz több, mint ezer családnak biztosítunk megélhetést. Ilyen fajta megoldásokat várunk a kormánytól. Ha baj van, akkor nem elvenni kell, hanem adni, de a kormány nem ad csak elvesz. A következő kormánynak kiemelt fontosságúnak kell kezelni a vállalkozókat, hiszen ők alkotják a magyar gazdaság gerincét.

Meggyőződésünk szerint a leghelyesebb, ha egy igazságos politizálás elveit szem előtt tartó kormány hagyja kibontakozni vállalkozóit, csökkenti adóterheit, valamint ösztönzi őket a munkaerő felvételre és a járulékok befizetésére. Ma azonban az adóemelésen túl még az ésszerűtlenül nagyra nőtt állami bürokrácia is gúzsba köti a tenni akaró honfitársainkat.

Úgy véljük, hogy az önerőből boldogulni képes emberek számára az igazságos politikának elsősorban munkalehetőséget és vállalkozási lehetőséget kell biztosítania.

Olyan politikára van szükség, amely a sikeresek útjából elhárítja az akadályokat, ugyanakkor a leszakadóknak támogatást nyújt, hiszen az önerőből boldogulni nem képes, segítségre szoruló honfitársainknak elsősorban szolidaritásra van szükségük. A fogyatékkal élőknek, az időseknek vagy éppen a pályakezdő fiataloknak szolidaritást ajánlunk, gondjaik megértését és felvállalását. Az igazságos politika a sikert és szolidaritást egyszerre szolgálja.

Somogy Megyei Önkormányzat

Címkék: iparűzési adó, Gelencsér Attila, munkanélküliség, gazdaság