A Belügyminisztérium a KaposPont kérdésére azt a tájékoztatást adta: dr. Moizs Mariann szakmai főtanácsadóként segíti a jövőben a tárcavezető munkáját. 

A főigazgató nevéhez kötődik a 15 milliárd forint költségvetésű póluskórház megépítése. Igazgatói évei alatt kapott nagyobb hangsúlyt Kaposváron a rezidensképzés és a minőségirányítás. Egyik elindítója volt az Egészséges Kaposvár programnak, amelynek keretében kiemelten foglalkoznak a népegészségügyi szűrésekkel. 

A megyei egészségügyi intézmények integrációjával pedig kialakult az egységes irányítás Somogyban.

Dr. Moizs Mariann legutóbb ősszel volt vendégünk a stúdióban. Akkor arról is beszélt, hogy sikerült az infrastrukturális fejlesztések mellett a szakmát is megújítani: megfiatalodott a szakorvos gárda, nagyobb szerepe lett a non-doktoroknak és szakdolgozóknak is, akik a koronavírus pandémia idején is példát mutattak a betegek ellátása illetve a védőoltási program megszervezése terén. Ráadásul a kaposvári kórház gazdálkodása is stabil, adósságuk sincs.

Dr. Moizs Mariann szülővárosában, Pécsett végezte középiskolai tanulmányait, majd a Pécsi Orvostudományi Egyetem karán szerzett diplomát. Belgyógyászatból 1993-ban szakvizsgázott, 2000-ben pedig elvégezte a közgazdasági szakokleveles pénzügyi menedzser szakot. 2009-ben a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett egészségügyi menedzsment szakértő szakképzettséget. Doktori értekezését a Debreceni Egyetem Egészségtudományok Doktori Iskolájában 2015 decemberében védte meg. 1988-tól a Baranya Megyei Kórház I. Belgyógyászati Osztályának orvosa, adjunktusa, 1999-2006 között ügyvezető orvosigazgatója, majd orvosigazgatója. 2006. június 1-től 2012. november 30-ig a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház stratégiai főigazgató-helyettese. 2012. decemberében lett a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója, 2021-től megyei irányító intézményvezető. Meghívott oktatóként dolgozik a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán és a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karán.

Dr. Inczeffy István 1990 óta dolgozott a Siófoki intézmény aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosként, majd kinevezett főigazgatóként.

Címkék: Inczeffy István, főigazgató, Moizs Mariann, kórház, Siófok, Kaposvár, egészségügyi anyagok