Hétfőn döntött úgy Kaposvár polgármesteres, hogy a városi fenntartású szervezeteknél kötelező a koronavírus elleni védőoltás felvétele. Szita Károly a járvány egyre erősödő negyedik hullámára való tekintettel, a vonatkozó kormányrendelet alapján hozta meg döntését.

A kaposvári Nemzetőr Sori Központi Óvoda Honvéd utcai tagintézményében minden dolgozó - óvónők, dadusok, udvarosok, takarítók - felvette már a koronavírus elleni vakcinát. A tagóvoda vezető, Nyári Lászlóné azt mondja, hogy nemcsak saját maguk miatt döntöttek így: "Elhivatott pedagógusként úgy gondoltuk, hogy a gyerekek, a szülők védelme érdekében is kötelességünk fölvenni. Voltak, akik nem estek át a covidon és úgy oltakoztak, mások a koronavírus után oltatták be magukat. Büszke vagyok a csapatomra!"

fotó: MTI/Varga György
fotó: MTI/Varga György

2022. január 31-ig legalább egy vakcina felvétele kötelező a kaposvári bölcsődék és óvodák alkalmazottainak, a családsegítő központ munkatársainak, a polgármesteri hivatal, a múzeum, a könyvtár, valamint a Liget otthon dolgozói számára. Az időseket ellátó intézményben is szinte teljes az átoltottság.

"Az első körös oltásnál az intézményben legalább a 70-80 százaléka kérte az oltást a lakók közül is és a dolgozók közül is. És utána szépen folyamatosan legalább mindenki az első oltását megkapta és utána természetesen 45 nap múlva a másodikat is felvette" - tájékoztatott megkeresésünkre a Kaposvári Szociális Központ igazgatója, Turnár Jánosné.

A Kaposi Mór Oktató Kórházban jelenleg is lehetőség van arra, hogy bárki időpontfoglalás vagy regisztráció nélkül vegye fel a vakcinát. A múlt héten a kaposvári oltópontokon 25 ezer oltást adtak be.

Címkék: intézmény, munkavállaló, járvány, igazolvány, óvoda, kötelező, könyvtár, védettség, bölcsőde, múzeum, fertőzött, vakcina, város, oltás, Kaposvár, koronavírus, egészségügyi anyagok