A jeles elődök adták az intézmény lelkét, azt a szellemi-szakmai örökséget, melyet ápolni és továbbvinni kötelesség - mondta ma az egykori anyaépületben tartott ünnepségen a kórház főigazgatója.

kórház emléktábla

Tisztelettel és megbecsüléssel emlékezünk rájuk és élő örökséget jelentő művükre. Nekünk a kórházunk marad. A gyökereinket jelenti, a tradícióinkat jelképezi. Lelke van. Mi érezzük, ha benne járunk – mondta dr. Moizs Mariann.

déli tömb

Ebben az 1846-ban átadott épületben kezdődött el a gyógyító munka Kaposváron. Évente 600 beteget fogadtak a kórházban. Funkciója később többször is változott, elláttak tüdőbetegeket és háborús sérülteket is. Majd a póluskórház megépülése után 2016-ban végleg kiköltözött az intézmény az egykori anyaépületből.

A jubileumi évét most záró kórház az ősszel számos eseményen ünnepelt. Tartottak nyílt napokat, családi napot, szűrőprogramokat, de megnyitották az érdeklődők előtt a szívkatéteres- és szövettani labort, valamint a diagnosztikai központot is.

Címkék: Kaposi Mór oktató kórház, emléktábla, avató, egészségügyi anyagok