Kedden ismét kissé nedvesebb, labilis levegő érkezik fölénk, így gyakran lesz erősen gomolyfelhős az ég és elszórtan zápor, zivatar is előfordulhat.

Szerdán ugyanakkor már egy hidegfront éri el térségünket, hatására megerősödik az északnyugati szél és stabilabb levegő érkezik fölénk. A nap első felében helyenként még előfordulhat zápor, majd ismét csökken a csapadékhajlam, felszakadozik a felhőzet. A hőmérsékletek továbbra is elmaradnak az ilyenkor szokásostól.

Csütörtöktől egyre inkább anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, a frontok már várhatóan elkerülik térségünket. Naposabb, szárazabb, nyugodtabb időszak köszönt be és fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés.

A következő három nap időjárása Somogy megyében:

null

Kedd: gyakran lesz erősen felhős az ég, emellett azonban több-kevesebb napsütés is lehet. Elszórtan várható zápor, zivatar. A változó irányú szél megerősödik. A nappali hőmérsékletek 20-23 fok között alakulnak. Késő estére 17-19 fok közé hűl a levegő.

null

Szerda: a több-kevesebb napsütés mellett erősen gomolyfelhős időszakok is előfordulhatnak, zápor, zivatar azonban csak néhol alakulhat ki. Az északnyugati szél többfelé megerősödik. A hajnali órákra 12-14 fok közé hűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérsékletek 20-22 fok között alakulnak.

null

Csütörtök: többnyire napos idő várható, csak néhol növekedhet meg átmenetileg a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A hajnali hőmérsékletek 10-12 fok között alakulnak. A délutáni órákra 21-23 fok közé melegszik a levegő.

null

Távolabbi kilátások: péntektől anticiklonális hatások alakítják időjárásunkat, azaz frontmentes, nyugodt idő várható. Fokozatosan erősödik a nappali felmelegedés, az időszak végén már nyárias, 25 fok feletti hőmérsékletek is előfordulhatnak.

A szerzőről

Szalinay Tibor vagyok, kaposvári fényképész. Gyerekkorom óta hobbim a meteorológia. A több évtizedes megfigyeléseimet ötvözöm az interneten ma már elérhető, profi meteorológiai modellek előrejelzéseivel. Ezek segítségével készítek prognózisokat 7-10 napra előre, lakhelyemre és környékére. Főleg az extrém időjárási helyzetek érdekelnek, úgy mint télen a nagy havazások, hófúvások, rendkívüli hidegek, nyáron pedig a kemény zivatarok, nagy felhőszakadások, tartós hőhullámok...

Címkék: somogy megye, egészségügyi anyagok, kaposvár, időjárás