A vártnál kevesebb pedagógus vett részt az ingyenes koronavírus-tesztelésen: az óvodai dolgozók 74 százaléka, a tanárok és tanítók 73 százaléka - közölte az operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár.

Maruzsa Zoltán elmondta, hogy az oktatók múlt heti tömeges tesztelésén a részt vevő pedagógusok 2,3 százaléka, 811 óvodai és 2170 iskolai dolgozó bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van.

Mindez azt jelenti, hogy alacsonynak tekinthető a fertőzöttség mértéke, elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik az államtitkár szerint. Maruzsa Zoltán minden kollégáját arra biztatja, hogy vegyen részt az ingyenes tesztelés ezen a héten újraindult második körében.

Az államtitkár arra is kitért, hogy január 23-án tartják meg a középiskolai írásbeli felvételiket. Ezen ugyanazokat az intézkedéseket érvényesítik, mint az érettségiken, vagyis a termekben egyszerre csak tíz tanuló lehet jelen. Azoknak, akik nem tudnak részt venni a kijelölt időpontban a vizsgán, január 28-ára és február 5-ére is pótnapot iktatnak be.

Címkék: tesztelés, pedagógus, ingyenes, koronavírus, egészségügyi anyagok