A kaposvári életviteli centrum legutóbbi kurzusán a tablet és az okos telefon használatát tanulhatták meg a résztvevők. Az érintettek azt mondják: nagy hasznát veszik ezeknek az ismereteknek.
„Szerintem azért jó ez a tanfolyam, mert ha megtanuljuk a tabletet és a telefont használni, akkor felnőtt életünkben a munka is könnyebben fog menni, mert sok munkához szükséges az informatikai tudás.” - mondta el az egyik résztvevő, Pintér Bianka.
Az informatikán kívül a konfliktuskezelésről és a szabadidő hasznos eltöltéséről is sokat beszélgetnek ezeken a foglalkozásokon a fiatalokkal. Emellett számos gyakorlatot is elvégeznek.
„A feladatunk a program során, hogy a résztvevőket segítjük és az együttműködés a közösségi élet erősítését támogatjuk. Mindezek mellett állandó motiválás mellett sikerélményt biztosítunk a számukra és nem utolsó sorban az önálló életvitelhez kapcsolódó gyakorlati tudást adunk át a résztvevőknek.” - tájékoztatott Csikvárné Takács Anikó, tréner.
Az önálló életre való felkészítésen kívül még további hasonló, tematikus foglalkozások is várhatóak. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége egyébként Magyarországon most több mint 850 millió forintot fordíthat az életviteli centrumok kiépítésére, eszközbeszerzésre és működtetésre.
Címkék: tréning, életviteli centrum, fogyatékosság, egészségügyi anyagok