Mindazok, akik 2020-ban vagy azt követően születnek, azok már ne vásárolhassanak dohányterméket, még akkor sem, ha már elérték a 18. életévüket - jelentette be Lázár János miniszterelnöki biztos a Tobacco Hungary dohányipari konferencián.

- Azt javaslom a kormányzatnak, hogy menjen végig azon az úton, amit eddig megkezdett, és egy újabb lépést tegyen meg. A nemdohányzó többség érdekében tovább szűkítjük a dohányzó kisebbség ön- és közveszélyes szenvedélyhez fűződő jogait. Miniszterelnöki biztosként kezdeményezni fogom, ha szükséges akár az alaptörvény módosításával, hogy mindazok, akik 2020-ban vagy azt követően születnek, azok már ne vásárolhassanak dohányterméket, még akkor sem, ha már elérték a 18. életévüket - jelentett be Lázár János.

A 2020 utáni generációs nem dohányozhat legálisan Magyarországon, egész életében - ismertette, majd nyugalmat kért a dohányipari résztvevőktől, akik a bejelentés hatására igencsak izgatottak lettek.

Ez a bejelentés nem vonatkozik azokra, akik most már dohányoznak, vagy 2020 előtt születnek meg, így meggyőződésem szerint korrekt felkészülési időt biztosítunk és a jogi viták lefolytatására is lesz elengendő idő - részletezte.

Címkék: betiltás, lázár jános, dohányzás, egészségügyi anyagok