Szikrázó napsütésben napszemüveges emberek. A nyári meleg velejárója az erős UV sugárzás, ez ellen pedig nagyon sokan tudatosan védekeznek. Különféle szemüvegekkel, lencsékkel.

A nem megfelelő védelem azonban súlyos szemkárosodáshoz vezethet, ami előfordulhat, hogy csak évek múlva jön elő. Az optikusok azt tanácsolják, lehetőleg uv és polárszűrős napszemüveget használjunk.

- A természetes fényeknél a tükröződő felületet szűri meg. Sokkal élénkebbé, kontrasztosabbá teszi a látnivalót és sokkal kényelmesebb, pihentetőbb a szem számára is - mondta Halászné Négyökrű Éva, az Otthon Optika tulajdonosa.

Az UV sugarak azonban nemcsak a szemünkben tehetnek kárt. Az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés napjainkban a bőrrák, amit az UV B sugarak okoznak úgy, hogy azok nem a bőr mélyébe, hanem a hámrétegbe hatolnak be.

- A hámban lévő sejteknek a magját is képes károsítani és ezáltal bőrdaganatok kialakulását, ugyanevezett mutációkat hoznak létre. Ezzel a későbbiekben daganat kialakulásához vezetnek - tette hozzá Dr. Battyáni Zita, bőrgyógyász.

Természetesen ez ellen is lehet védekezni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a naptejek folyamatos használatát, és az is fontos, hogy minden évben legalább egyszer látogassanak el anyajegy szűrő vizsgálatra.

A helyes és felelősségteljes napozási szokásokkal a piros, leégett bőr is elkerülhető.

Címkék: uv sugárzás, napszemüveg, napsütés, egészségügyi anyagok