Az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) Dohányzás Fókuszpontjának vezetője, Demjén Tibor közölte: a jelenlegi szabályozás úgy fogalmaz, hogy ezek a feliratok legyenek "jól láthatóak, jól olvashatóak". Most a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban készülő végrehajtási rendeletben, amelyet várhatóan heteken belül elfogadnak, pontosan meghatározzák a jelzések feliratát és méretét, amelyeket egy egyéves türelmi időn belül mindenhol alkalmazni kell.

Ezen felül a zárószavazásra váró trafiktörvény egyik fő üzenete is az, hogy a dohánytermék nem egy normál, átlagfogyasztási cikk, hanem fokozottan veszélyes az egészségre - hangsúlyozta Demjén Tibor, aki reméli, hogy ennek hatására a dohánytermékek fogyasztása csökkenni fog. Úgy véli, az, hogy a jövőben elkülönített helyen árulják majd a dohánytermékeket, már azért is üdvözlendő, mert így a fiatalok nehezebben juthatnak majd cigarettához.

A nemdohányzók védelmében hozott intézkedések másik aktuális eleme, hogy szeptember elsejétől csak képes figyelmeztetéssel ellátott dohányterméket szabad gyártani, 2013. január elsejétől pedig csak ilyenek lesznek forgalmazhatók.

A Dohányzás Fókuszpont vezetője kifejtette: összesen 14 szöveges felirat van, ehhez szövegenként 3 kép tartozik, vagyis a szeptembertől gyártandó cigisdobozokon 42 kombináció lesz látható. Az európai uniós tagországok számára egységesen előírt képanyaggal készült figyelmeztetéseknek 3 csoportja van. Az egyik a dohányzás egészségkárosító hatásainak tüneteit mutatja be, például daganatok, tüdőrák képével. A másik csoport a passzív dohányzás ellen szól például egy gyermek oxigénmaszkban való ábrázolása révén. A harmadik csoport a nőkhöz, férfiakhoz speciálisan szól, például egy lekonyuló cigaretta képével.

Demjén Tibor arra is kitért, hogy azokban az országokban, ahol bevezették ezeket a képpel kombinált figyelmeztetéseket, néhány százalékkal csökkent a cigarettafogyasztás, de ami lényegesebb, hogy a képek hatására többen keresték fel a leszokást segítő rendelőket, és emelkedett a dohányosok körében a leszokási szándék.

A magyarországi figyelmeztetéseken is feltüntetik majd, a leszokásban segítséget nyújtó honlap (www.leteszemacigit.hu), illetve telefonos vonal (06 40 200 493) elérhetőségét. Ezen a telefonszámon nemcsak a leszokásban nyújtanak segítséget, hanem a nemdohányzók védelméről szóló szabályozással kapcsolatos észrevételeket, illetve panaszokat is jelenthetik. Az eddigi adatok alapján a panaszos hívások voltak többségben, a telefonálók mintegy 40 százaléka viszont a dohányzásról való leszokásban kér segítséget.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás a közforgalmú intézményekben, így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében.    

A dohányzási tilalom betartását január elseje óta ellenőrzi az ÁNTSZ, de bírságot a 3 hónapos türelmi idő alatt nem szabhattak ki. Április elseje óta viszont a szabályszegést magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírsággal büntethetik a népegészségügyi szakigazgatási szervek.

(MTI)

Címkék: táblák, előírás, szabályok, dohányzás, figyelmeztetés, egészségügyi anyagok