fejfajas

Egy friss amerikai kutatás szerint a migrénben szenvedőknek legalább kétszer nagyobb az esélyük a szívinfarktusra, mint a többi embernek, továbbá  fokozottan ki vannak téve az agyi érelzáródásnak és hajlamosabbak arra, hogy kialakuljanak náluk a kardio-vaszkuláris betegségek fő rizikófaktorai, köztük a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint. A New York-i Yeshiva Egyetem Orvosi karának munkatársai egy közel tizenkétezer, 18 és 80 év közötti ember bevonásával végzett, átfogó és reprezentatív felmérés eredményeként jutottak a fenti következtetésre.  

A tanulmány fő üzenete, hogy a migrén kezelése mellett külön figyelmet kell fordítani az esetlegesen szintén meglévő kardiovaszkuláris rizikófaktorok, a diabétesz, a magas vérnyomás, az emelkedett koleszterinszint, illetve az elhízás felderítésére és kezelésére.

A migrénes fejfájás többnyire féloldalon jelentkező, lüktető, mozgásra fokozódó, esetleg hányingerrel, hányással, fény- és hangérzékenységgel jelentkezik. Felléphet akár havonta többször, de jóval ritkábban is. Kezeletlen esetben a migrén általában 4 órától akár 3 egész napig eltarthat.

Az országban mintegy 30 fejfájás centrum működik, ahol  neurológus szakorvosok – a migrén diagnózisának felállítását követően – hatékony rohamgyógyszert, azaz a már meglévő fejfájást megszüntető készítményeket  tudnak  adni a betegnek, amelyek  hatékonyan csökkentik a fájdalmat, az émelygést, a fény- illetve hangérzékenységet.

Címkék: migrén, agyvérzés, fejfájás, egészségügyi anyagok