zsiroskenyer

Kisiskolás korunk óta tudjuk, hogy nyelvünk öt alapízt tud érzékelni, az édest, a sóst, a savanyút, a keserűt és a nátrium-glutamát ízét, vagyis az umamit. Az ausztrál Deakin Egyetem kutatóstábja tán egy kis szalonnasütés apropóján indította el projektjét, melynek hála, arra jutottak, hogy az emberek egy hatodik alapíz érzékelésére is képesek – ez pedig a zsír - állítja Russell Keast, az egyetem kutatója.

Az ízvadászok harminc alanyon vizsgálták az ízérzékelést különféle zsírsavak egyébként íztelen oldatával, és arra az eredményre jutottak, hogy az összes önkéntes meg tudta határozni az ízt, bár egyeseknek magasabb koncentrációra volt szüksége a többieknél.

A vizsgálatokból az is kiderült, hogy a zsír ízérzékelésének képessége a testsúllyal áll összefüggésben. Ez az eredmény az elhízás visszaszorításában is komoly szerephez juthat.

- Kiderült, hogy azok az emberek, akik érzékenyek voltak a zsírra, tehát akik már az alacsony koncentrációt is érzékelték, valójában kevesebb zsírt fogyasztanak, mint azok, akik nem érzékenyek a zsírra - nyilatkozta Keast. - Arra is fény derült, hogy nekik alacsonyabb a testtömeg-indexük - folytatta a tudós.

Mivel a zsírok könnyedén elérhetők, és fogyasztásuk elterjedt, lehetővé vált, hogy az emberek érzéketlenné váltak a zsír ízére, ezért egyesek fogékonyabbak lettek a kalóriadús élelmiszerek túlzott fogyasztására.

A British Journal of Nutrition szakfolyóiratban közzétett eredmények egyelőre nem osztályozzák a zsírt egyértelműen alapízként, de Keast szerint egyre több és erőteljesebb bizonyítékok mutatnak ebbe az irányba.

(Forrás: www.drinfo.hu)

Címkék: egészséges életmód, táplálkozás, egészségügyi anyagok