Bene Istvánnak már a szülei is Imremajorban éltek. Ő is itt született és a kislánya is. Az egész család szeret itt lakni. Most azonban félnek. Attól tartanak, hogy megbetegednek az ivóvíztől. Csak fürdésre és főzésre tudják használni, de fogyasztani, inni nem. Ezért ásványvízet és szódavizet fogyasztanak. Az ÁNTSZ vízmintája szerint ugyanis baktériumok vannak a vízben.

Ez a terület egykor állami gazdaság volt, majd egy agráripari vállalkozásé lett. A lakók 2006-ban vették meg addig bérelt házaikat. Az ingatlannal együtt a villany-, a víz- és szennyvízhálózat is az övék lett. Az ivóvíz a gazdaság területéről jön. A hídon túl még kiváló a minősége, a lakók területén viszont már ihatatlan. Imremajort az ötvenes években építették, azóta nem volt fejlesztés.

Antics László, a Majorka a Balaton Nagyberekért Közhasznú Alapítvány alapító tagja úgy tudja, az ivóvíz mindig problémát okozott, de ilyen eredmények még nem születtek. 
- Aggódunk, hogy a két-három hónappal ezelőtti eredmény azóta csak súlyosbodott.

A lakók már gyűjtenek a felújításra, de nincs sok pénzük. A közös költség egy részét elkülönítették, amit önrészként kívánnak felajánlani a korszerűsítéshez. Imremajor három kilométerre van Balatonfenyvestől, közigazgatásilag hozzátartozik. De a probléma nem - mondja a polgármester. Ennek ellenére tisztázni szeretné, hogy fajulhatott idáig az imremajori helyzet.

Lombár Gábor Balatonfenyves polgármestere levelet írt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójának. 
- Azt kértem tőle, hogy szíveskedjen tájékoztatni, hogy milyen módon kíván az állam nevében helyt állni a nemzeti vagyonkezelő a kérdés megoldásában.

A polgármester azt mondja, 200 millió forintba kerülne a fejlesztés. Ez a fenyvesi önkormányzat éves költségvetésének csaknem fele. Pedig sürgősen megoldást kellene taláni. Az imremajoriak vegyesbolt nyitására nyertek pénzt egy pályázaton. De a rossz minőségű ivóvíz veszélyezteti a hatósági engedélyek megszerzését. A lakók szerint 5-6 millió forint gyorssegély is elég lenne a víztisztításra.

Címkék: Imremajor, egészségügyi anyagok