"Tisztelt kormány, szeretném felhívni a figyelmet, hogy az egészségügy megszorításai, ellehetetlenítése munkahelymegszűnéshez vezet" - Repa professzor idén kétszer üzent Kaposvárról a kormánynak. A kaposvári kórház igazgatója szeptemberben azt mondta: veszélyben az ellátás. A kormány ugyanis 30 milliárdot vont el az egészségügytől. A megye kórházaiban emiatt műtéteket halasztottak el, és több helyen hónapokkal nőtt a várólista.

A kórházak és a kormány megállapodása szerint októberben 4,2 milliárdot visszautaltak az intézményeknek. Decemberre még hatot vártak, ez azonban csak januárban érkezik meg.

A marcali és a nagyatádi kórházban csaknem 200-200 millió hiányzik a kasszából. Ez utóbbiban például emiatt nem tudják kifizetni a gázszámlát. De a beszállítókkal is vitába keveredtek. A fenntartó azt mondja: kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

A siófoki kórházban idén 120 millióval kevesebből gazdálkodtak, mint tavaly. Az igazgató azt mondta: ha ez jövőre is így folytatódik, és havonta 10 millióval kapnak a szükségesnél kevesebbet, akkor teljesen felélik a tartalékaikat. A kaposvári kórházban 800 milliós a hiány. Januárig még kitartanak.

- Mi nem jártunk minisztériumba vagy egyéb helyekre, mint más intézmények csinálják, hanem az elvégzett munkáért a plusz egy havi finanszírozással, - amit mindenki megkap - egyensúlyba fogunk kerülni - közölte Prof. dr. Repa Imre, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója.

Országosan 38 milliárdot kapnak meg a kórházak a teljesítményük után. Azt még nem lehet tudni, hogy ezen felül megkapják-e jövőre a dolgozóknak járó juttatást.

- Jelen pillanatban zajlanak a tárgyalások. Megegyezés esetén tudja kiadni azt a kormányrendeletet, ami a keresetkiegészítés részleteinek a szabályairól szól - fogalmazott Székely Tamás.

Az egészségügyi miniszter hozzátette: az év eleji kifizetések enyhíthetnek a kórházak gazdasági helyzetén, bár nem lesz kánaán.

Címkék: gazdasági válság, megvonás, nagyatád, marcali, kórház, egészségügyi anyagok