Meghosszabbította NB I-es tagságát a Kaposvári Rákóczi, miután az ehhez szükséges egy pontot megszerezte a Szombathelyi Haladás elleni hazai találkozón. Sisa Tibor együttese 1-1-re végzett a vendégek ellen, és ez a döntetlen bebiztosította a csapat élvonalban maradását. A kaposvári Tréner teljesítette, amit két éve vállalt, így tiszta lelkiismerettel várhatja a pontvadászat utolsó két fordulóját.

A közelmúltban a nemzetközi mezőnyben is letette a névjegyét a kaposvári kosárlabda utánpótlás. A somogyiak két csapattal vettek részt egy olaszországi tornán, és egy második, valamint egy ötödik helyezéssel térhettek haza.

A sikertörténet 2001-ben, egy Simson Starral kezdődött, napjainkban pedig a világhírnévig repítette a tehetség és a kitartás Herczeg Balázst. A kaposvári motoros varázsló, ismertebb nevén Mókus, a Stunt Riding szakág egyik legnagyobb alakja, amit két világbajnoki ezüst és számos, nagy bemutatón aratott közönségsiker is jelez.