Újabb döntetlent játszott a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB II. 7. fordulójában, így az együttes továbbra is nyeretlen a másodosztályban. A zöld-fehér együttes a Szombathelyi Haladást fogadta vasárnap hazai pályán, a találkozó pedig 0-0-s eredménnyel ért véget. A Rákóczi a játéknapot követően visszacsúszott a kieső zónába, az utolsó előtti helyre.

Véget ért a Mozdulj Balaton nyári szabadidős sport programsorozat. A záró találkozót ezúttal is Vonyarcvashegyen rendezték, ahol Balaton-parti települések csapatai mérhették össze tudásukat kispályás labdarúgásban, streetballban és strandröplabdában.

Immáron tizennegyedik alkalommal rendeztek Polgári Sportnapot Balatonlellén, ahol a csapatok idén is strandlabdarúgásban mérték össze a tudásukat. Az indulók között a parlamenti válogatott is ott volt, de az egyik csapatban az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós is feltűnt.

Újabb versenyt rendezett a Kaposvári Vikingek Darts Club. Ezúttal párosok nevezését várták, és most is megtelt az egyesület terme, összesen 44 játékos ragadott darts nyilat. A helyiek mellett sokan érkeztek a szomszédos megyékből is.