Hat kaposvári érem született a Görögországban megrendezett felnőtt uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokságon. Az 1 MCM-Diamant Adorján SE négy versenyzővel vett részt az év fő eseményén, és Kovács László mesteredző tanítványai folytatták az elmúlt évtizedek nagyszerű sorozatát.

Tökéletes időjárási körülmények között, csaknem 10 ezren vágtak neki szombaton a 37. Balaton-átúszásnak. Mindez azt is jelenti, hogy az esemény történetében az úszók összesen több mint egymillió kilométert tettek meg. A résztvevők a szokásoknak megfelelően az északi partról, Révfülöpről indultak útnak Balatonboglárig, hogy leküzdjék az 5,2 kilométeres távot.