Három hét szünet után a hétvégén újra fordulót rendeznek az NB 1/A csoportos kosárlabda-bajnokságban. A Kaposvári KK-ra szombaton idegenbeli meccs vár a Zalaegerszeg ellen. A helyezések alapján a házigazda ZTE az esélyesebb, de a KKK az utóbbi időben mutatott formája alapján bizakodhat a bravúrban.

Vereséggel indult a tavasz a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U17-es csapata számára. Horváth Miklós tanítványai hazai környezetben szenvedtek vereséget a székesfehérvári MOL Vidi FC korosztályos együttesétől.

Nyolc kategóriában, több mint 150 nevező vágott neki a "Klebi" Teremtájfutó Bajnokságnak. A mezőnyben az általános és középiskolások mellett, a Kaposvári Egyetem hallgatói is ott voltak. A végeredmény pedig beleszámított a Somogy Megyei Összetett Diák-Tájfutó Kupa 2019-es versenysorozatába is.