Idén is hatalmas sikert aratott a kaposvári farsangi félmaraton. A versenyre öt országból, több mint nyolcszázan neveztek, és több mint 110 váltó vágott neki a 21 kilométeres távnak. A próbázóknak idén is öt dombot kellett leküzdneiük. Ez a leggyorsabbnak 1 óra 13 perc alatt sikerült.

A dán Ikast és a svéd Savehof elleni idegenbeli találkozó után újabb északi túrára készülhet a siófoki női kézilabdacsapat. A magyar bajnokságban a harmadik helyen álló, a nemzetközi porondon pedig szépen menetelő együttes az EHF Kupa negyeddöntőjében a norvég Storhamar ellen lép majd pályára - derült ki a mai bécsi sorsoláson. A Balaton-partiak hibátlan mérleggel zárták a csoportkört, a záró fordulóban, immár tét nélküli mérkőzésen, hazai pályán is legyőzték a német Metzingent.

Kaposvári sikerrel zárult az V-VI. korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntője. A Munkácsy Mihály Gimnázium fiú csapata ugyanis egészen a döntőig menetelt, és Szabó Barnáék meg sem álltak a tornagyőzelemig. Az intézmény leány csapata szintén kitett magáért Békéscsabán, a közeljövőben pedig az iskolában még nagyobb hangsúlyt kaphat a sportos életmódra nevelés.