Vasárnap a Vasas együtteséhez látogat a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB II-ben. Waltner Róbert együttese a tabellán elfoglalt helyezés alapján rangadóra készülhet az első osztályba igyekvő fővárosiak ellen, hiszen a negyedik helyen álló zöld-fehérek utaznak az ötödik helyezett Vasashoz. A bajnoki szünetben a kaposváriak edzőmérkőzéssel hangoltak a bajnoki fordulóra.

Háromszor is vezetett, mégsem örülhetett győzelemnek a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U17-es csapata a másodosztály legutóbbi játéknapján. Horváth Miklós tanítványai a Kecskeméttel játszottak gólgazdag döntetlent, ami egyben az is jelenti, hogy továbbra is őrzik veretlenségüket az új idényben.