Az utánpótlás csapatok számára is indul a szezon a Kaposvári Rákóczinál. A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia csapatai a hétvégén illetve a jövő héten lépnek először pályára a korosztályos bajnokságokban. Idén az U14-től az U19-ig két csapat az első osztályban, három pedig a másod osztályban szerepel.

Nyolc csapat részvételével rendeztek a napokban petanque kupát Kaposszerdahelyen, ahol idén egy vándor trófeával is készültek a szervezők a győztes páros számára. A baráti hangulatú versengésre Veszprémből is érkeztek próbázók, míg a mezőnyt egy belga úriember tette nemzetközivé.