Röplabdázó, lovas, kosárlabdázó, lábteniszező és atléta is van azok között a sportolók között, akik ma délelőtt vehették át a város és a Kaposvári Egyetem sportösztöndíját. Az idei, 5,5 millió forintos keretre összesen 12-en pályáztak sikeresen. Többen, ráadásul nem is most részesültek először ebben a támogatásban.

Már napokkal a viadal előtt rekordszámú nevezés érkezett az 50. Csik Ferenc Emlékversenyre. A kerek évforduló alkalmából több újdonsággal is készülnek a szervezők Kaposvár egyik legrégebbi sportrendezvényére, melyen idén többek között Kapás Boglárka, valamint Kenderesi Tamás is rajtkőre áll.

A Magyaregres nyerte a Somogy megyei labdarúgó bajnokság élvonalának kiesési rangadóját. Bruncvig Róbert csapat 2-0 arányban bizonyult jobbnak a sereghajtó Karád együttesénél, így jó helyzetből várhatják a hátralévő mérkőzéseiket.