A Paks ellen javítana a fájó pécsi vereség után a Kaposvári KK. Fekete Ádám együttese szerdán az élvonalbeli kosárlabda-bajnokság középszakaszának 2. fordulójában hazai környezetben fogadja az ASÉ-t. Ha a KKK tartani akarja a lépést a középházban jelenleg rájátszást érő helyeken álló csapatokkal, mindenképp nyernie kell a tolnaiak ellen.

Hazai pályán vesztett rangadót a K&H női kézilabda liga 19.fordulójában a Siófok KC együttese. A somogyiak ünnepre készültek a Kiss Szilárd Aréna első hivatalos bajnoki mérkőzésén, de a végén pont nélkül maradtak a Dunaújváros ellen. A lányok mindent megtettek a jó eredmény elérése érdekében, de a rengeteg sérülés és Nze Minko kiesése már túl nagy falat volt a csapatnak.

Meglepően nagyarányú győzelemmel ért véget a Somogy megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának hétvégi rangadója. A listavezető Hetes, a negyedik helyezett Mezőcsokonya otthonában lépett pályára, ahol Nógely Péterék kiütéses, 6-1-es vereségbe szaladtak bele. Ennek az eredménynek pedig leginkább a második helyezett Juta örülhetett.