Két verség után a Sümeg ellen talált vissza a győztes útra a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata. A Demeter-legénység a Városi Sportcsarnokban látta vendégül a Veszprém megyeieket, ahol végül 62 perc alatt gyűjtötték be az újabb 3:0-ás győzelmet.

Az erőviszonyoknak megfelelően az Eger kettős győzelemmel jutott tovább a férfi vízilabda Magyar Kupa negyeddöntőjében a Kaposvár ellen. Az oda-visszavágós párharc első felvonásában azonban rendesen megnehezítette ellenfele dolgát a KVK. A kaposvári találkozón a két középső negyedet abszolút megérdemelten nyerte meg Berta József együttese, igaz a mérkőzés így is 16-11-es egri sikert hozott.

Több ezer ember állt rajthoz november utolsó nagyszabású maratonfutó versenyén. Az eseménynek a Balaton fővárosa, Siófok adott otthont. Ahol nyáron a turisták és a fürdőzők ezrei járják a partot ott most a hideggel és a széllel is megbírkózó futok vették át a főszerepet.