Harmadik alkalommal rendeztek leány mini röplabda tornát a fiatalon elhunyt Lábas Judit tiszteletére. Az emléktorna megnyitóján kollégái, tanárai és barátai emlékeztek meg a mindenki által kedvelt testnevelő-edzőről. A megható pillanatokat követően nyolc csapat küzdött egymással egy egész napon át a Toldi iskola tornatermében.

Három mérkőzés után a harmadik helyen áll a női NB1-es asztalitenisz bajnokságban a Kaposvári AC csapata. Az együttes legutóbb hazai környezetben szerezte meg második győzelmét, mellyel jelenleg igen előkelő helyet foglal el a tabellán. A kaposvári hölgyek az Orosházát győzték le szoros csatában 10:8 arányban.

Közel állt a bravúrhoz a Somogysárd a megye I. 10. fordulójában. A bajnokság újonca az egyik favorit csapatot, a Balatoni Vasast fogadta, az esélyesebb vendégek pedig csak egy szűk, 2-1-es sikert arattak ellenük. A Balaton-partiak ezzel továbbra is ott vannak az élmezőnyben, de a Somogysárd sem szomorkodhat. A célul a bentmaradást kitűző együttes a középmezőnyben áll a szezon feléhez közelítve.