A hétvégén a Pénzügyőr érkezik a Kaposvári Rákóczihoz a labdarúgó NB III nyugati csoportjának kilencedik fordulójában. A fővárosiak igazi sötét lovak, de a zöld-fehérek számára csak a győzelem elfogadható. Waltner Róbert a gólzáporos idegenbeli bemutatkozása után hazai közönség előtt is szeretne edzőként bizonyítani. A találkozó vasárnap 15 órakor kezdődik a stadionban.

Három győzelemmel kezdte az új szezont a Kaposvári Röplabda Akadémia leány serdülő csapata. A lányokra az országos bajnokság első fordulójában egy hazai torna várt, melyen a Székesfehérvárral, a Budaörssel, és egy fővárosi utánpótlásnevelő egyesülettel mérkőztek meg. A kaposvári lányok remek formát mutattak mindhárom ellenfellel szemben, ugyanis úgy verték meg őket, hogy még szettet sem veszítettek.