Elkezdte a felkészülést a Kaposvári Kosárlabda Klub csapata a 2017/2018-as szezonra. Az NB1/A csoportjában szereplő együttes játékosai közül a magyarok, valamint a nyáron szerződtetett Tomiszlav Ivosev állt munkába, Spica, Dunn és Mo Evans csak szeptember elsején csatlakozik hozzájuk. Az első eligazítás alkalmával a célkitűzésekről még nem esett szó, de a csapatkapitány, Hendlein Roland szerint elsősorban a nyolc közé jutás lehet az elvárás.

Szintén hétfőn kezdte el a felkészülést a következő szezonra Fino Kaposvár bajnoki címvédő röplabdacsapata. A továbbra is Demeter György által dirigált együttes szinte teljes kerettel állt fel az évad első tréningjn, ahol egyelőre az állóképesség javításán volt a fő hangsúly. A klubvezetés egyértelmű célként tűzte ki a duplázást a szezon végére.

Nem sikerült győzelemmel kezdeni a bajnoki szezont a Kaposvári Rákóczinak. A zöld-fehérek hazai pályán 0-0-s döntetlent értek el a BKV Előre ellen, miután hiába harcoltak ki meddő mezőnyfölényt, a helyzeteket nem sikerült gólra váltani. A riválisok közül az Ajka és az Érd is győzelemmel nyitotta a szezont.