Négy napon keresztül a strandröplabdázás európai fővárosa volt Siófok. A Balaton-partján ugyanis egyszerre két nemzetközi versenyt is rendeztek. Az Európai Röplabda Konföderáció égisze alatt futó, 8000 eurós összdíjazású felnőtt szatellit viadal mellett, a jövő évi ifjúsági olimpiai selejtezőjére is Somogy megyében került sor, utóbbi viadalon ráadásul kifejezetten jól szerepelt egy magyar páros.

Kezd kialakulni a Kaposvári Rákóczi FC jövő évi kerete. A zöld-fehérekhez ezidáig hét új játékos érkezett, de az sem kizárt, hogy újabb labdarúgó csatlakozik majd Artner Tamás csapatához. Az NB III-as bajnokságra készülő együttes legutóbb a Szentlőrinccel játszott felkészülési mérkőzést, ahol szintén lehetőséghez jutottak az új arcok.

Újabb nemzetközi versenyen bizonyította képességeit Bence Balázs. A Lovas Akadémia SC Kaposvár válogatott lovastornásza az Aachen Lovassport Fesztivál visszatérő vendégeként ismét belopta magát a közönség szívébe, és végül a hetedik helyet szerezte meg az erős, 15 indulót felvonultató mezőnyben.