A Pécset verve bejutott a rájátszásba a Kaposvári Kosárlabda Klub. Fekete Ádám együttesének a középház utolsó fordulójában mindenképp győzelemre volt szüksége a nyolc közé jutáshoz, ellenkező esetben a Sopron Kecskemét elelni sikerében kellett reménykedniük. A KKK azonban nem bízta a véletlenre a sorsát, és magabiztosan verte a PVSK-t, 91-76 arányban.

Megnyerte a bajnokságot a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapata. Waltner Róbert és Konrád László tanítványai a másodosztályú bajnokság mai találkozóján 3-0 arányban verték a Kecskemétet, és ezzel a további mérkőzésektől függetlenül az élen végeztek. A szakvezetés bízik benne, hogy a csapatból minél többen felkerülnek majd a felnőtt együtteshez.

9-9-es döntetlent ért el a listavezető BVSC harmadik csapata ellen a Kaposvári Asztalitenisz Club férfi szakosztálya, így az együttes továbbra is tartja harmadik helyét a bajnokságban. A kaposváriak gyakorlatilag győzelemmel felérő döntetlent értek el. Az egyéni mérkőzések során már 9-5-re is vezetett a BVSC, ám a hazaiak innen is fel tudtak állni.