A sereghajtó Palota legyőzésével megszerezte az alapszakasz hetedik helyét az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem női NB I-es röplabdacsapata. Zarka Péter tanítványai az első szettben mindössze 3 pontot engedélyeztek ellenfelüknek, és a második játszma visszafogott teljesítménye után a harmadik játékrészben is egyértelmű fölényben játszottak.

Gólzáporos találkozón, 3-0-s féldei eredmény után 5-2 arányban győzte le az Andráshida együttesét hazai pályán a Kaposvári Rákóczi a labdarúgó NB III nyugati csoportjának legutóbbi mérkőzésén. A zöld-fehérek részéről Mayer Milán duplázott, Szakály Attila, Kertész Tamás és Hujber Tamás pedig egy-egy gólt szerzett. A kaposváriak így továbbra is a harmadik helyen állnak a tabellán 42 megszerzett ponttal a 48 pontos Győri ETO és az 51 pontos Érd mögött.

Ifjabb Lázár Zoltán győzelmével ért véget a 29. Mesterek Tornája nemzeti lovas verseny díjugrató Nagydíj-döntője a kaposvári Pannon Lovas Akadémián. A háromnapos viadal legrangosabb versenyszámának győztese a Turi József-vándorserleget is hazavihette. A szép számú közönség az idén 70 lovas és 135 ló küzdelmét láthatta három napon keresztül.