Megszerezte hatodik bajnoki győzelmét a Vasas ellen a Kaposvári KK, az örömbe azonban üröm is vegyült. A somogyiak ugyanis úgy néz ki, jó pár hétre elvesztették kapitányukat, Hendlein Rolandot, akinek elszakadt a bokaszalagja. A Vasas két és fél negyeden át jól tartotta magát, a KKK viszont légiósainak köszönhetően hozni tudta a mérkőzést.

Egymás után két NB I-es röplabda mérkőzést is megtekinthetnek az érdeklődők vasárnap délután a kaposvári városi sportcsarnokban. A Fino rekordbajnok együttese 15 órakor lép pályára az alsóházhoz tartozó debreceniek ellen, a magabiztos győzelem céljával.
Ezt követően, 17 órakor indul útjára a labda az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem - MTK női rangadón, ahol két, javuló formát mutató alakulat találkozik egymással.

Idén utoljára rendeztek régiós Bozsik-tornát a térség utánpótláscsapatainak. A záró fordulónak a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia adott otthont. A zöld-fehérek pedig mindent meg is tettek, hogy szépen búcsúzzanak az évtől. Az U13-as korosztály végül veretlenül zárta a fordulót.