Komoly menetelésbe kezd a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata. A Demeter-legénységre heti két mérkőzés vár az elkövetkezendő időszakban, amit rögtön egy kemény összecsapással indítanak. Csütörtökön a ciprusi Pokka Karava csapatát fogadják a Challenge Kupa visszavágóján, a továbbjutás reményében.

A szezon eddigi legnagyobb arányú győzelmét aratta a Zrínyi a megyei kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján. Az együttes az 5. fordulóban a Monok SE II-vel csapott összes, és végül 103 ponttal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. A Zrínyi ezzel továbbra is őrzi veretlenségét a bajnokságban.

Csaknem száz nevezője volt a Somogy Megyei Tájfutó Szövetség idei utolsó teremtájfutó versenyének. A szervezők három iskolai, felnőtt és nyílt kategóriában nyújtottak versenyzési lehetőséget az indulóknak. A rajthozállók ráadásul nappali és éjszakai körülmények közt is kipróbálhatták magukat.