Éremesővel zárult a Lovasakadémia SC ritmikus gimnasztika szakosztályának első őszi hazai rendezésű versenye. Az egyesület fiataljai a párhuzamosan rendezett diákolimpiai selejtezőn, valamint az Ősz Kupán összesen 61 érmet zsebeltek be. Az LSC 34 szőnyegre lépő versenyzői ráadásul kivétel nélkül kvalifikálták magukat a diákolimpia országos versenyére.

Idegenben lép pályára a Kaposvári KK az NB1/A csoport kosárlabda-bajnokság második fordulójában. Az együttes szerdán a Körmenddel csap össze a vasiak otthonában. A somogyiak az előző körben hatalmas győzelmet arattak a Sopron elleni hazai bajnokin, a csapat második félidei játéka pedig bizakodásra adhat okot.

Komoly erőpróba előtt állt a kaposvári női asztalitenisz csapat a bajnokság ötödik fordulójában. Az NB 1 Nyugati csoportjában szereplő együttes a listavezető Kanizsa Sörgyárral mérkőzött meg. A száz százalékos mérleggel érkező zalaiak nem hagytak kétséget afelől, hogy jelenleg ki a jobb: 12:6 arányban múlták felül vendéglátóikat.